33.

Korán reggel az ajtóban fogadott. Köszönni is elfelejtett, az izgalom pírja égett az arcán, Egyik lábáról a másikra állt, valami megfoghatatlan színű reklámszatyrot szorongatott a kezében.
– Ugye megköszöntesz? – tudakolta minden bevezető nélkül. A rosszullét kerülgetett, hogy már megint kiment a fejemből valami fontos névnap , már megint nem készültem fel kellően valami nevezetes dátumra. De nem ugrott be semmi nevezettesség, így visszakérdeztem.
– Miért kell, hogy megköszöntselek?
– Tudod! Te tudod, hogy miért! – mondta Ő, miközben láttam rajt, hogy rosszul érintette a dolog, hogy megfeledkeztem Róla.
– Nem, nem tudom. A névnapod már elmúlt, a Mikulás is, akkor mit kell ünnepelnünk? – kérdeztem kedvesen.
– Te, megköszöntesz?  – kérdezte fontoskodva – Hétfőn lesz a születésnapom! – derült fel az arcán némi reménysugár, hogy most aztán tényleg megmondta, akkor jöhet a köszöntés!
– De ma még csak péntek van! – hűtöttem le kissé a lendületét. Gyere vissza hétfőn, akkor majd beszélhetünk a dologról!

 – Jó, de akkor csokit is hozzál! Tudod, mennyire szeretem!- mondta Ő miközben a szatyrot szorosabbra fogta a kezében.
– Aztán hány gyertya lesz a tortádon? – kíváncsiskodtam.

– Á, nem lesz torta!

– Jó, jó, akkor hány éves leszel hétfőn?

– Majd megkérdezem a tezsvéremtől, jó? Aztán majd hétfőn megmondom. De hozol csokit, ugye?
Miután megnyugtattam, hogy igen, hétfőn lesz csoki, elviharzott a konyha irányába, hogy ott is kicsikarjon némi kis ígéretet a köszöntésre, vagy már jó előre bezsebelje a jókívánságokat, esetleg egy plusz adag reggelit.    
Nem felejtette el a hétfőt. Ünneplőbe öltözötten állt az ajtóban. Most sem köszönt, rögtön a tárgyra tért.
– Akkor most megköszöntesz?

– Persze! – mondtam – Ha megmondod hány éves is lettél!

– A tezsvérem azt mondta, hogy 75, de nálad nincsen meg ott a masinádba? Szerintem a tezsvérem rosszul tudja, nem vagyok én annyi!
Amint elment, megnéztem a masinámban. Neki volt igaza. Ma 76 éves. Isten éltesse!