27.

2008 november 16. | Szerző: Nurse |

 

Ez így igaz. Versenyt futunk az idővel, versenyt futunk, mert muszáj, mert kell, mert rohan mellettünk az élet, robognak a napok, az órák. Valahogy olyan érzésünk van, hogy elszalasztunk valamit, lekésünk valamiről, valamit nem kapunk meg, ha nem érünk időben oda. Mindig mindenhova oda kell érni. Ostobaság! Tudjuk, hogy ostobaság, mégis rohanunk, mégis lépünk.

A hét végén valami nagyon remek dolog történt velem. Illetve remek dolgok történtek. Kezdődött a pályázattal. Nem tudom elmondani, mit éreztem, amikor megláttam a nevem a díjazottak között. Valami nagyon jó dolog indult el bennem. Épp előtte nap döntöttem el, hogy a második szemeszterre csak akkor iratkozok be, ha az írással kapcsolatos pozitív dolog történik a közeljövőben. Tulajdonképpen én a vizsgadolgozatom kedvező elbírálására gondoltam, mint pozitív dolog, attól tettem függővé a további írói pályafutásomat, de ez a második helyezés talán egy Isteni figyelmeztetés volt, hogy nem adhatom fel ilyen könnyen a dolgot. Mert bizony ez a díj afféle kötelezettséggel is jár. Nem, nem kötötték semmiféle feltételhez a nyereményt, csupán magamnak tartozom annyival, hogy ezek után csakis minőségi munkát engedhetek ki a kezeim, illetve a billentyűim alól.

Az iskolában egy szuper előadást hallgathattam Csukás Istvántól. A meséről, a meseírásról tartott előadást. Annyira magával ragadott az egész, hogy komolyan megfontolás tárgyává tettem, hogy megpróbálok mesét írni. Mi történhet? Legfeljebb nem sikerül. Az előadás után hivatalos voltam egy díjátadásra. Nem, nem a második helyezés díját adták át, hanem egy másik pályázat, másik díját. Kicsit csalódott voltam. Nem azért, mert nem szerepelt a nevem egyik kategóriában sem, hanem az egész eredményhirdetés formai lebonyolítása miatt. Meghívtak egy csomó embert az ország különböző részéből, az a sok ember vette a fáradtságot, kifizette az útiköltséget, és anélkül, hogy tudta volna az eredményt odautazott. Akkor talán egy frissítő, vagy netalán egy pogácsa biztosan jól esett volna mindenkinek. Abból gondolom, hogy a díjazottakat külön nem értesítették, mert többen nem jöttek el azok közül, akiknek a nevét felolvasták.

Este színház. Evita. Bevallom, a fáradtságtól már nem annyira tudtam élvezni, mint megérdemelte volna. Szeretem a színházat. Egy csodálatos világ. Megelevenedik az, amit egy könyv olvasása közben elképzel az ember, sokszor érzem azt, hogy a látóteremet tágítja, más szemszögből tárul elém egy más világ. Szerencsénk van, hogy helyben van színház, nem kell utazni, nem kell sorban állni egy-egy előadásra jegyekért. Már hármasban járunk, a lányomat is sikerült beoltani a  színház szeretetével.