23.

2008 november 6. | Szerző: Nurse |

 

Ez most már mindig így lesz. Ez most már mindig így lesz? Nincs idő semmire. Írok, ha kell, ha határidő van, de ez nem igazán az a dolog, amit úgy hívnak kedvtelés. Aztán meg miért is akarok én mások szája íze szerint írni? Én Süni vagyok, sünisek a gondolataim, az érzéseim, a mozdulataim. Talán túlságosan érzelmes vagyok, viharok dúlnak bennem, és én pont ezeket a viharokat írom ki magamból. Akkor miért is fontos azt néznem, hogy mások mire kiváncsiak belőlem? Miért akarok olyan novellát írni, ami nekem nem is nagyon jelent semmit? Nem akarok olyat írni! Talán sohasem lesz belőlem egy olvasott, agyondícsért író. Nem is célom, hogy az legyek. Az írást tényleg kedvtelésnek szánom. Írok, ha kedvem tartja. lehet, hogy naponta 2x, lehet, hogy hetekig semmit, de fontos nekem, hogy a téma asz enyém legyen. Igazán, mélyen.

Szerencsés vagyok, most is mondom. Lehetőségem van azt tenni, amihez kedvem van. Megvannak a tárgyi feltételek. Imádok fotózni, van fényképezőgépem, szeretek írni, van szövegszerkesztőm, szeretk futni, van jó futócipőm, szeretek tanulni, lehetőségem van tanfolyamra járni. Isten szeret engem, na meg úgy látszik, Férjek gyöngye is, mert nem mérgelődik, ha hiányzik az ebéd az asztalról. Ez már csak így van, ha az asszony fakanál helyett a billentyűket püföli bőszen és szorgalmasan.

Mintha mostanában elkerülnének az ismerőseim itt a neten. Olyan érzésem van, hogy nagyon is felejthetőek vagyunk. Ha két-három napig nem pezseg az ember, akkor egy idő után azt veszi észre , hogy már a megszokott arcok sem nyitják rá az  ajtót. Nem kérdezik, miért, meddig? Nem kérdezi meg senki, hogy mi a baj? Miért hiányzol, miért jössz csak percekre? Fura egy világ!