19.

2008 október 21. | Szerző: Nurse |

 Folyton hajszolunk valamit. Ki pénzt, ki hírnevet, ki elismerést, ismertséget, ki egy darabka földet, ki egy autót, házat, ki egy jobb munkahelyet. Olyan is van, hogy egyszerűen csak a boldogságot hajszoljuk, a szeretetet, egy mosolyt, mert úgy érezzük már csupán ez az egy dolog hiányzik az életünkből. Aztán, amikor elérjük, rádöbbenünk, hogy milyen csalóka ábránd volt azt hinni, hogy most már minden rendben van. Abban a pillanatban, amint kezünkben tartjuk azt a valamit, amit eddig annyira nagyon akartunk, rádöbbenünk, hogy vannak még dolgok, amik nélkül elképzelhetetlen az életünk. Jön az újabb és újabb hajsza, az újabb álom, a feladat, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy elment felettünk az élet anélkül, hogy egy percét is élveztük volna. A nagy sietségben pont a legfontosabbat nem vettük észre. Pont a legfontosabb dolgokról maradunk le, amit később visszahozni már lehetetlen. Hány apa marad le naponta gyermeke első lépéséről, az első szóról, az első boldogan elújságolt pirospontról? És hány anya nem tudja meg soha, hogy miért is olyan jó a Zolival bebújni a bokorba az óvoda udvarán, hogy a Márti néni milyen fura szoknyában jött be a matekórára, hogy igazából nem is olvastuk el a kötelező olvasmányt, csak egy rövidített változatát a netről. Sietünk, hajszolunk. A gyereket , a szerelmünket, az anyánkat, a kutyát, a postást, a beosztottat, a lassan főlő ebédet, a virágot gyorsabb tempóra, mert nem érünk rá, mert sietős minden, kevés az időnk, sok a kikaparni való gesztenye.

Gyönyörű ez az ősz. Valahogy úgy érzem, évről évre szebb lesz. Egyre színesebbek a levelek, egyre illatosabbak a délutánok, reggel sejtelmes ködfüggöny bújik az utak mentén. A kandallók már langyosodnak,  sülő gesztenye, forraltbor illata száll a levegőben. Szeretem illat, szeretem színek. Jó ilyenkor futni, bár futni mindig jó.