18.

2008 október 20. | Szerző: Nurse |

 

 Nem mondanám, hogy túlságosan váratlanul ért, csupán  még nem készültem fel rá. Egyenlőre túl korainak tartom, egy olyan dolognak, amivel nehéz azonosulnia egy igazi nőnek. Főleg, viszonylag ilyen fiatalon. Nehéz erről beszélni. Arról, hogy mi történik ilyenkor egy nő belsejében, a gondolataiban, a testében. Talán csak túl korán jött, azt hiszem. Nem szeretem a szavakat, amik megnevezik ezt az állapotot. Klimax, változó-kor. Nem, nem fogom ezeket használni. Én csak úgy fogom hívni, hogy szárazvirág effektus. Mert olyan ez. Minden ugyan olyan, mint régen. A formák, a szirmok, a szépség, a karcsúság, csupán néhány aprócska dolog változott meg. Néhány aprócska dolog, de ezek szinte mindent jelentenk. Nincs illat, nincs hajlékonyság, nincs selymesség, nincs élet, csupán külsőségek vannak. Nem áramlanak a hormonok, nincs megújulás, nem fakad élet. A nap befordult a horizont felé, már nem délután van, hanem kora este, világít még ugyan kicsit utolsó sugaraival, még egy kis meleget is ad, de a színe már vörösben játszik, már ígéri  az estét.

Nehéz ezt elfogadnia egy nőnek, egy emberi léptékkel nézve fiatal nőnek. Folyton attól félek, hogy valaki észreveszi rajtam, rám van írva, hogy az én nőiességem már nem olyan, mint pár hónappal ezelőtt. Nem olyan, ami felkelti az érdeklődést, ami esetleg lázba hoz.  És akkor még nem beszéltem a látható tünetekről, a váratlanul jelentkező hőhullámokról, az érzékenységről, a sírhatnékról, a fáradtságról, a megnövekedett alvásigényről. Holmi ráncokról, ősz hajról, bőrszárazságról már ne is beszéljek! Szóval öregszem. Korán, nagyon korán.

Amint lesz egy kis időm, sajnálni fogom magam. Egyenlőre ilyesmire nincs. Zajlik az élet, elrepül mellettem az idő. kevés nekem ez a 24 óra, különösen így, hogy olvasnom is kellene, írnom sem ártana. Egész jól haladok az új novellával, talán még be is fejezem. Ez lenne az első novella, amit befejezek. Várom már a négynapos hétvégét, pedig tudom, hogy lehetetlenség behozni a lemaradásaimat. Birsfronton is vacakul állok, körteügyileg zéró, kert gazos, a kardvirágok még a földben, levelek a járdán, por a komód alatt, vasalnivaló a kosárban. Bakony a helyén, talán valamelyik nap meglátogatjuk. Jó lenne. Mászkálnék a bokáig érő avarban, rugdosnám, mint egy ötéves. Hagynám, hogy hulljon a fejemre a levél, hogy cirógasson a nap, hogy utolérjen a patak. Csak legyen jó idő! Csak olyan, mint ma.