15.

2008 október 16. | Szerző: Nurse |

 

Alig haladok. Az idő szalad, a türelmem csökken, a sorok nem szaporodnak. A tegnapi napot ki is hagytam. Minő felelőtlenség! Pedig hogy megígértem magamnak! Ebből is látszik, mennyire lehet az én szavamra adni. Na, de nem nyafog, hanem gondolkozik. Tudod, ezt a legnehezebb. Gondolkozni kora reggel, amikor csak a sötétség ásít be az ablakon. Itt még közvilágítás sincs, és a benti neonfény még a telihold gyenge fényét is elnyomná, ha a felhőktől látni lehetne a teliholdat. Telihold. Nem vagyunk jóban. Valahogy nem szeret engem, vagy a bakságomat, de ilyenkor nyűgös és feszült leszek mindig. Fáradékony, kedvetlen, még a futás sem megy úgy, mint máskor. Ilyenkor rossz társ vagyok, nem figyelek apró kis dolgokra, nem figyelek tanácsra, kérésre, mintha nem is én lennék. Nem tudom, mi ez a furcsa játék!

Most még nyugalom van. Furcsa ez mostanában. Mostanában mindenki feszült és ideges. Válság van. Így igaz, válság van, de ezt én inkább érzem az emberi kapcsolatok, az egymáshoz való viszonyok, a kiégett szívek válságának, mint gazdaságinak. Tudom, hogy nem lehet a kettőt egymástól elvonatkoztatni, mert szoros kapcsolatban vannak. A gazdasági válság hozza a szorongást, a depressziót, a kapcsolatok válságát is, de szerintem ez fordítva is működik. Ha a kapcsolatok nem működnek kellő képpen, és itt nem a kiskapukra gondolok, akkor az élet egyéb területei is csak zökkenőkkel haladnak. Nem, nem sírom vissza a “boldog békeidőket”, nem is tehetem, nem éltem akkor, de úgy gondolom, a biztonság alapvető szükséglet. Igaza van Maslow-nak, mennyire igaza!