60.
Folyton keresünk. Mindig valamit. Egy csapást, ahol folytathatjuk az utat, egy kereszteződést, ahol összetalálkozhatunk, egy forrást, egy csepp vizet, amivel szomjunkat olthatjuk. Egy mosolyt, egy nevetést, egy ölelést, egy jó szót. Örökké keresünk. Egymást.
Aztán néha megtaláljuk.
Összesimulunk egy pillanatra. Nem tart soká, jön egy szellő, felkap, repít, vagy éppen leránt a mélybe, és mi kereshetünk tovább újra és újra.
Néha belenézünk valakinek a szemébe, de lépünk is tovább, ez sem az igazi volt. Szomorúan belefordulunk a szélbe, könnyünket töröljük álmodozva.
Kezdődik minden előlről.