39.

2009 január 26. | Szerző: Nurse |

 

Amikor rosszul ébredek, akkor az Isten irgalmazzon a környezetemnek! Kiállhatatlan és kiszámíthatatlan vagyok, mint ezen a mai reggelen. Rosszul aludtam. Nem is értem, mitől, talán valami volt a levegőben, vagy valami front ütötte fel a fejét az ágyamban, de szinte fél óránként felébredtem hol ezért, hol azért. Naná, hogy megfájdult a fejem, a hátamon egy város erőművének ölfáit vágták apró darabokra. A munkahelyemen aztán folytatódott a kálvária. A váróterem már a rendelés előtt megtelt beteggel, hangos szóváltással tisztázva a  sorrendet. Ott volt többek között a betegek gyöngye, Marika néni, az örök elégedetlen zongoraművésznő, a várakozni képtelen, tömegiszonyos Margitka, aki csak lélekben volt ott, amúgy csak üzent, hogy legyen olyan jó az orvos és látogassa meg a lakásán, de sürgősen, mert a szokásos rosszullét kezd kiütközni a homlokán. (e rosszullét kimeríti a hiszti fogalmát) Minden a feje tetején, a káosz kezd egy gombóc fomájában a torkomra akadni, és pánikroham képében elhatalmasodni. Nyugtattam magam, hogy még pár óra és vége, csak sűrűn mosolyogni és semmi baj nem lesz, talán még a zongoraművésznőt is le tudom így csillapítani, de annyira irritált a kekeckedése, hogy egyszerűen képtelen voltam vele szót érteni,  felálltam és kimentem egy pohár teát inni. A rendelés végére egy alternatív zenekar,  kapalácsokkal játszott a fejemben vami fertelmes muzsikát. Nem szeretem én ezt az ultramodern zenét! Csak érjek haza! Melua mindig nyugtatólag hat zilált idegeimre.

Most itt ülök, hallgatom a muzsikát, próbálok valami értelmes gondolatot magamból kicsikarni, de rá kell jönnöm, hogy ma nem leszenk bölcs gondolataim. Sajnálom. Jó lett volna valami nagyon jó és frappáns történettel előrukkolni, de épp az előbb telefonált a barátnőm. Lemondta a futást. Még ez is! Akkor ma kezembe veszem a könyvemet, egy teával felvonulok a hálószobába és álomba olvasom magam. Hátha oldódnak az abroncsok a fejemen.