Gyorsan folynak a napok, észre sem veszem. Valami láthatatlan fonal mentén haladok mindig csak előre. Közeledik, iszonyatos tempóban közeledik a Karácsony. Minden nappal nő a feszültség, cikáznak az eldöntendő kérdések. Kinek mit és hogyan, legfőképpen, minkor? Námulom azokat az embereket, akik ilyenkor már megelégedetten dőlnek hátra, minden rendben van, mindent elvégeztek, csak az utolsó simítások vannak hátra. Nekem most kezdődik. Listát kellene írnom, de tudom, hogy nem aszerint haladnék. Így biztosan kimarad valami. Nem baj. Meg lesz. Ez is.
Döntenem is kellene. Képtelen vagyok, pedig már csak két napom maradt.
Folytassam, vagy se? Beiratkozzak második szemeszterre? Megéri-e a befektetés?
Jó lenne végigcsinálni.
Talán nincs is elég tehetségem hozzá, akkor meg minek? Olvassa valaki az írásaimat?
Igen olvassa.
Eddig is írtam, eddig is olvasták.
Változik azután valami is?
Megannyi kérdés, csak a válaszok hiányoznak.